Katona Tamás – Ráday Mihály: Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei
Corvina Kiadó
A száműzöttek nyomában„Esik eső karikára, Kossuth Lajos kalapjára...” – énekeljük az egyik legismertebb Kossuthnótát (legalább) március 15-én. Sohasem lesz olyan kalapom, amire „annyi áldás szálljon”, mint az övére, de legyen egy olyan legalább, amit az ő utolsó lakhelye közelében kapni lehet. Vettem hát egy kalapot Torinóban, amit aztán Kossuth angliai partraszállásának helyszínén, Southamptonban, míg a kamerát tartottam erősen, lekapott a fejemről a szél, s gondolom, messze sodorta a tenger – ha nem is Amerikáig. Mi azonban a kormányzót oda, az „új világba” is elkísértük – utólag, hogy útjáról beszámolhassunk a televízióban, s itt, háromrészesre tervezett sorozatunk második kötetében is. Tudták, hogy nem csak Capuleték házát, a Júlia erkélyeként ismert helyszínt érdemes felkeresni, hanem az Osztrák-magyar temetőt is a gyönyörű Veronában? És azt, hogy Tüköry Lajos Szicília nemzeti hőse, hogy a '48/49-ben a mieinkkel harcoló angol, Guyon Richard sírja hol van Isztambulban, vagy azt, hogy Asbóth Sándor, szabadságharcunk kiváló alezredese az amerikai polgárháború tábornoka volt, majd az Egyesült Államok nagykövete Argentínában, s bár Buenos Airesben halt meg, a sírja ma Washington mellett, az Arlingtoni temetőben látogatható?! Hallottak arról, hogy Teleki Sándor egy remek övet ajándékozott Victor Hugónak, s ez ma is ott látható a Guernsey szigetén álló emlékházban? Nem? Hát akkor most kézen fogjuk Önt, kedves Olvasó, jöjjön velünk, találjuk meg együtt (újra) – e kötet segítségével – a nevezetes helyeket!
Ráday Mihály
Terjedelem: 296 oldal
Méret: 190 x 235 mm
Kötés: Keménytáblás
Ár: 4990 Ft
ISBN: 978 963 13 6349 4
___________________________________________________________________________
A Magvető Kiadó
szeretettel meghívja
Szaniszló Judit
Beenged
Beenged
című új kötetének bemutatójára
2016. március 25-én 17 órára
az Írók Boltjába
(1061 Budapest, Andrássy út 45.) A szerzővel Turi Tímea beszélget
Közreműködik: Bíró Kriszta
2016. március 25-én 17 órára
az Írók Boltjába
(1061 Budapest, Andrássy út 45.) A szerzővel Turi Tímea beszélget
Közreműködik: Bíró Kriszta
Szaniszló Judit: BeengedPimasz, szomorú, és erőteljes – Szaniszló Judit történetei egészen újfajta fénytörésben mutatják be mindennapi életünk jól ismert problémáit: a magánytól való félelmet, a társas kapcsolatok és a hivatali élet nehézségeit. E kötet megjelenése előtt a szerző szövegeit a jelentősebb irodalmi folyóiratokban és a saját blogján olvashattuk, és ez a kettősség jellemzi prózájának világát is: közérthető történeteket ír azonnal feldolgozható, mégis magas minőségű irodalmi stílusban. Egy harmincas éveiben járó, hol egyedül, hol kapcsolatban élő nő mesél a családjáról és munkahelyi mindennapjairól. Az okos, érzelmes és fanyar rövid történetek főhősét könnyű megszeretni. |
Részlet a kötetbőlAzt mondják, szerelem a kutya is, az evés is, a lángolt kolbász is, mittudomén, bármilyen tárgy szerelem, írjak arról, ne csak a férfiakról. Mert hogy én ezekről milyen jól tudok írni. Hogy nem igaz, hogy csak a férfiakról tudok írni. Nem, a kutya nem szerelem, a kutya az kutya, az kutya, az kutya. Viszont kutyányi kutyakötelessége kutya, nullahuszonnégy, akkor is, ha csak egy kutya. Egykutya. Nem összekeverendő, nem összehasonlítandó, nem egy szintre emelendő. A biciklimről most már mindig – itt egy férfi vezetékneve következik – az exnői és a meg nem született gyereke(i)m jutnak majd eszembe. A biciklim egy okos szerkezettel van a plafonra erősítve, amire pont rá lehet látni a kinyitott kanapéról. A kanapé azért van kinyitva, és nem egészen rendeltetésszerűen használva, mert a hálóban az ágy – itt megint egy férfi vezetékneve következik – leszakadt. Gyerek nincs, nem volt, nem lesz. Nekem nem. Nagy valószínűséggel már nem. |
Szaniszló Judit
Az ELTE magyar–esztétika szakán végzett 2004-ben. 2008 óta jelennek meg prózai írásai és versei a Holmiban, az Élet és Irodalomban, az Ex-Symposionban valamint a Kultúrpart internetes portálon. A Beenged az első kötete.
Magvető Kiadónál megjelent műve
Beenged (2016)
Díjai
Országos Kazinczy-díj (2002), Goldenblog, közönségdíj (2005), az Élet és Irodalom tárcanovella-pályázat különdíja, Petri György-díj (2015)
A szerző portréját Szilágyi Lenke készítette.
______________
A Corvina Kiadó márciusi újdonságai
Széchenyi Ágnes: PályaképekMűvelődéstörténeti metszetek a 20. századbólElsőként négy, egymással rokonságban álló személyiség, Vészi József, Biró Lajos, Horváth Zoltán és Sárközi Márta. Lapszerkesztő, napilap-alapító, könyvkiadói munkatárs és folyóirat-szerkesztő szerepel itt egymás mellett. Biró esetében a hollywoodi karrier is megcsillan, de a hírneves forgatókönyv-író, ahogy barátai, a Korda fivérek is, megrettentek az amerikai típusú filmkészítéstől, és visszatértek Európába, hogy – az angol védővámok nyújtotta lehetőséget kihasználva – megteremtsék az angol filmgyártás egy fontos bázisát. Vészi és Biró maguk csinálták meg pályájukat, a semmiből indulva teremtettek lapokat (Budapesti Napló, Világ), és vitték tovább a régieket (Pester Lloyd). Kornfeld Móricot a születési előjog emelte eleve magasra, de a tehetség és a közért vállalt szerep tette érdemessé az emlékezetre mint a Nyugat, a Magyar Szemle, a The Hungarian Quarterly, a Nouvelle Revue de Hongrie, a Magyar Nemzet és több más jó ügy támogatóját. Szegi Pált koraérettsége vitte Kassák avantgárd mozgalmának közelébe, majd emigrációba, és vissza a korabeli magyar irodalom és sajtó közegébe. Mindegyik pálya a monarchiából indult, egy kivételével mindegyik a szovjet érában vagy annak messzire nyúló árnyékában végződött. Mindegyik szereplő megjárta az emigrációt, ki visszatért, kit végleg kint tartott a sors. |
Terjedelem: 384 oldal Méret: 165 x 238 mm Kötés: Füles kartonált Ár: 3990 Ft ISBN: 978 963 13 6346 3 |
Mikes Kelemen: Törökországi levelek (angol)A teljes könyv első angol fordítása – Bernard Adams munkája – remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy elnyerje méltó helyét a korszak világirodalmában is. |
Terjedelem: 328 oldal Méret: 138 x 214 mm Kötés: Füles kartonált Ár: 4200 Ft ISBN: 978 963 13 6337 1 |
Marco Polo: Korfu |
Terjedelem: 144 oldal Méret: 106 x 190 mm Kötés: Füles kartonált Ár: 2490 Ft ISBN: 978 963 13 6358 6 |
B. Szabó János: A tatárjárás. (3. javított kiadás) |
Terjedelem: 204 oldal Méret: 110 x 190 mm Kötés: Keménytábla Ár: 2490 Ft ISBN: 978 963 13 6348 7 |
Budapesti könyvkiadók ajánlata: Corvina Kiadó, Magvető Könyvkiadó. Tartalom ismertetés - mobil tartalommarketing
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése