A modern betontechnológia fejlődése lényegében az adalékszerek fejlődésén mérhető le. A ligninszulfonátok és ezek származékai már a XX. század elején megjelentek. Az USÁban 1939-ben jöttek rá arra, hogy egy bizonyos cement őrlését segítő anyag mikroszkopikusan kicsiny légbuborékokat képezve jelentős fagy- és olvasztósó-állóságot biztosít a beton utcaköveknek. Ezzel vált ismertté a légbuborékképző adalékszer fogalma. Ezek az ismeretek azonban a második világháború miatt csak 1946-ban jutottak el Európába.
A mind hatékonyabb szerek alkalmazásával új fogalmat kellett alkotni az erősebb képlékenyítésre. Az újabb anyagokat már folyósítónak nevezték el.
A folyósítók legújabb generációja, a polikarboxilátok (PCE) napjainkban forradalmasítják a betontechnológiát az egész világon. Ma a világ legfontosabb projektjei a cég technológiájával készülnek. A PCE alapú folyósítók óriás molekuláikkal térben is akadályozzák a szemcsék összetapadását, ezáltal sokkal hatékonyabb folyósítást tesznek lehetõvé. Használatukkal már lehetővé válik a szabályozható tulajdonságú betontermékek előállítása. Ez vonatkozik mind a frissbetonokra, mind a megszilárdult betonokra is. Az új technológia elterjedése sokban nehezíti a betonvágási és betonfúrási munkálatok elvégzését. Az épületek bontását végzők a modern betonfolyósítók hatását egy másik folyadékkal ellensúlyozzák: ez nem más, mint a betonbontás közben megivott nagy mennyiségű sör.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése