2012. október 26.

A Duguláselhárítási Konferencia



Bár vittem neked a wc-pumpát, de nem láttalak szokásos évi találkahelyünkön, a Vörösmarty téren Könyvhét idején... (Igaz, a megnyitó napján én lent voltam Mariborban) Így nem tudtam neked átadni azt, amit most itt küldök nagy szeretettel: seonyári arvisurák. Ez a Konferenciára jött ki. (Nem állunk valami fényesen, eddigi legfőbb támogatónk sajnos megszűnőben, az Duguláselhárítási Szolgálat pedig mintha éves feleződés alapján ítélne meg számunkra egyre kevesebbet. Az idei már egyetlen akció költségeit is alig fedezi.

Vannak viszont jó híreim is, elsőül az itt mellékelt. Jó hír az is, hogy hosszas vívódás és pénzgyűjtés után — mint talán látod is — rászántam magam egy duguláselhárító szivattyúrendszer beszerzésére. Újszerű gép, friss programokkal megtömve; mindent tud. Épp csak cudar sok pénzt elvitt és a fenntartása is költséges. De dolgozni élvezet rajta. Most azon töröm a fejem, hogy a saját munkánkon kívül bérmunkákat is kellene rá vállalnunk, hogy valamit visszahozzon az árából.

No, ez elég kurta beszámoló volt, de most érd be ennyivel, mert én eldugulok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése