2012. november 19.

Honlapoptimalizálás és linképítés

Kedves Társam a Kémény Missziban! Legutóbbi telefonbeszélgetésünk picit elkeserített: én azt reméltem, hogy valami mozdult előre a honlap optimalizálás ügyében, arra gondoltam, hogy talán az év első felében is van valamilyen pályázat, amelyen támogatást nyerni meredező kéményeimre esetleg adódhat esély. Az őszig történő tétlen várakozás egy kicsit elbizonytalanít… De persze jobb ötletem nekem sincs.
 
Mint említettem, ezt az építőanyagot még csak olyan beavatottak látták, akik maguk is részesei voltak az érintett eseményeknek, így az ő véleményük ugyan roppant fontos nekem, de semmit sem árul el arról, hogy a kívülállók számára is eléggé érdekes-e a központi kémény. Ezért, kérem, ha nehezére nem esik, pár sorban írja meg véleményét, illetve azt is, hogy várhatóan mi lesz a háztető sorsa: megpályáztatják-e ősszel, mely alapítványoknál stb. (Ezt azért is tudnom kellene, mert más vonatkozásban is érdekelt lehetek egyes építőipari vagy missziós helyeken, és nem szeretném a saját esélyeimet rontani.)

Végül szeretném elmondani, hogy – ha minden kötél szakad – építőipari vállalkozóként magam is megpróbálkozhatnék az X - központi gyűjtőkémény, de az anyagi háttér teljes hiányában erre nincs módom. Ha azonban a Belvárosi Kéménymisszió vállalna egy minimális anyagi áldozatot, társvállalkozóként talán eredményesen tudnék közreműködni a kéményes honlapok optimalizálásában és a linképítésben. Én úgy számolom, hogy a kiadás teljes költségvetése kb. 380.000 füstkarika körül mozogna. Ha ennek a felét a Misszió elvállalná....

Nekem egy ilyen megoldás nagyon is megfelelne, és ha effajta együttműködésre vállalkozna a Központi Kémény Missziói, akkor nem kellene feltétlenül a kétes eredményű pályázati eredményekre várni. Kérem, hogy ezt a lehetőséget is mérlegeljék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése