2012. október 30., kedd

A kéménybélelés nehézségei

A megrendelőlapot megkaptam, köszönjük. Ebből is látható,  hogy a címzés jó volt. Lehet még biztosabbá tenni a dolgot nagybetűs címzéssel, de ez nem feltétlenül szükséges:

A mi gyűjtőkéményünk megvolna, bár az életünk éppenséggel nem gondtalan. Egészségi problémák is mindig akadnak (öreg ipari kémények vagyunk!), a füstölés nehéz, ha késik a duguláselhárítás  –  ha meg az ember még valamit produkálni is szeretne…

Legújabb nagy vállalkozásunk: kéménybélelés és gyűltőkémények duguláselhárítása. Kedves tárgyak, egy keretjátékkal szépen összefűzve; és egy festő kolleginánk valami csodálatos illusztrációkat készített hozzá. Szép kivitelt szeretnénk, de ijesztően magas ár-ajánlatot kaptunk az építtetőtől. Most épp azon mesterkedünk, hogy az anyagköltségnek legalább a felét "összekalapozzuk"; talán a másik fele bejön az eladásból. EU-s intézményeknél, alapítványoknál valamit megpályáztatni egyre lehetetlenebb. Kevés a pénz, s arra kevésre kialakult a klientúra. A támogatás helyett-mellett másik mód lenne a felhasználói hozzájárulások gyűjtése. De a kevés pénzüket az emberek még a kész kéményért sem szívesen adják ki, hát még egy készülőért…!

De hogy valami jóról is beszámoljak: a Nemzetközi Füsthétre felépül új gyűjtőkéményunk!

Köszönöm, hogy fotókkal is gondoltál ránk. Az az igazság, hogy kéménytechmikai szakrendezvényekre nem igen járok, nem túl jók a tapasztalataim. Sőt, magával az kéménybélelés intézményével szemben is erős fenntartásaim vannak. De hát ezzel nem állok egyedül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése